Jegyvásárlás
Márciusban, a nőnaphoz kapcsolódva egy különleges művészetterápia workshopot szervezünk, amelynek középpontjában a nőiség sokrétegű megélése áll.
Szily Nóra pszichológus előadása A kiégés alapvetően a segítő szakmákban jelent meg először, mint leírt állapot, de ma már az üzleti szférában, sőt szinte minden területen megélhető apátia. Sajnos a jelei nehezen észrevehetők, pedig hatása akár felmondásba torkollhat. Mik a fázisai? Mire figyeljünk? Saját példámat is elmondom – mint állatorvosi lóállok a közönség előtt – és egyet tudok, hogy soha többet nem akarom átélni. A legfontosabb a megelőzés. De hogyan? Erről is beszélek.”
Februárban újra várja az érdeklődőket a múzeum felnőtt workshopjainak legnépszerűbb grafikai eljárása: a linómetszés technikájával foglalkozunk majd egy háromalkalmas alkotóműhelyen.
A március 17-én, kedden este induló művészetterápia csoportra ezúttal kifejezetten nőket várunk: a hónapban aktuális nőnaphoz kötődően témánk a nőiség fogalomköre lesz.
Gyimesi Emese és Katona Csaba vetítéssel egybekötött beszélgetés-sorozata A történelmi filmekről szóló vitákban gyakran elhangzik az az érv, hogy a játékfilm nem dokumentumfilm, miért is várnának tőle a nézők bármiféle hitelességet? Mindeközben mégis az tapasztalható, hogy a történelmi filmek alapvetően formálják a múltról alkotott képzeteinket, így kulcsszerepük van abban, ahogyan az egyes történelmi korszakokról gondolkodunk. Miért bírnak ekkora imázsformáló erővel a történelmi filmek és milyen felelősséget jelent ez a készítőik számára? Hogyan lehet egy film egyszerre történelmileg hiteles és dramaturgiailag izgalmas? Ezek a kérdések lesznek Gyimesi Emese és Katona Csaba beszélgetés-sorozatának középpontjában, akik megosztják az érdeklődőkkel, hogy milyen aspektusokra érdemes figyelni, miközben történelmi filmeket nézünk. A programváltozás jogát fenntartjuk!
Egy ház a Keleti pályaudvar közelében, amely más, mint a szomszédai. Nefelejcs utca, Csikágó, elrobogó trolik és egyforma utcák, itt működik ma a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény.
Zene, divat, irodalom, film minden a 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évekből.
Gyimesi Emese és Katona Csaba vetítéssel egybekötött beszélgetés-sorozata A történelmi filmekről szóló vitákban gyakran elhangzik az az érv, hogy a játékfilm nem dokumentumfilm, miért is várnának tőle a nézők bármiféle hitelességet? Mindeközben mégis az tapasztalható, hogy a történelmi filmek alapvetően formálják a múltról alkotott képzeteinket, így kulcsszerepük van abban, ahogyan az egyes történelmi korszakokról gondolkodunk. Miért bírnak ekkora imázsformáló erővel a történelmi filmek és milyen felelősséget jelent ez a készítőik számára? Hogyan lehet egy film egyszerre történelmileg hiteles és dramaturgiailag izgalmas? Ezek a kérdések lesznek Gyimesi Emese és Katona Csaba beszélgetés-sorozatának középpontjában, akik megosztják az érdeklődőkkel, hogy milyen aspektusokra érdemes figyelni, miközben történelmi filmeket nézünk.
Újabb 30 felnőttmesével rukkol elő tavasszal Rényi Ádám A humorra nincs várólista, Rényi Ádám szövegei rögtön gyógyítanak A szerző negyedik kötetének életmeséi férfisorsokat mutatnak be Kevesen tudják olyan hitelesen megszólaltatni az érzelmeknek azt a sokszínű elegyét, amelyet nap mint nap átélünk, mint Rényi Ádám, a „félperces” novellák immár többkötetes mestere. Hiszen ne is tagadjuk: hol ábrándos vágyakozásba merülünk, amikor a vakvéletlen mellénk sodorja egy utazás közben titkos szerelmünket; hol megrökönyödünk, amikor kiderül, hogy idős barátnőnk nemzetközi összeesküvésnek tulajdonítja a késésünket a cukrászdából; hol kínzó kíváncsiságunk hajt bennünket, hogy meglessük az időnként rejtélyes módon felszívódó házastársunkat; hol elönt bennünket a soha be nem vallott sárga irigység, amikor egy közeli ismerős frissen elnyert díjához kell gratulálni; vagy épp a magányosság csalja ki a könnyünket, ha úgy alakul a karácsony, hogy egyedül sütögetjük a zserbót odahaza.
életmódváltó programsorozat a testi-lelki megújulásért Szeretnél egészségesebben élni, több energiával és önbizalommal? Úgy érzed, változásra van szükséged, de nem tudod, hol kezd? INDÍTS ÚJRA MAGAD! Változtass! sorozat segít elindulni! Gyere el, meríts erőt és gyakorlati tudást szakértőinktől, és indíts újra magad – most!
Engem is manipulálnak? A láthatatlan befolyás Manipuláció Tudatszennyezés - kontroll Reklám-politika-párkapcsolat Hogyan szabaduljak, hogyan ismerem fel? Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a környezetünk, a társadalom, a média, a közvélemény? Meddig engedhetünk a befolyásoknak? Hogyan legyünk egyediek? Mennyire kövessük a konvenciókat? A hordaszellem meddig érvényesülhet / befolyásolhat? Egyéniség, egyediség, “tömegelmélet”, tudatszennyezés, nem reagálni a környezetre. Ezek a fogalmak is értelmet nyernek az előadás során.
10:00 Meséről mesére Bánfalvi Eszterrel Hogyan meséljünk otthon a gyereknek? Mindenkinek van valamilyen módszere - amit rohanó életünkben az idő, a kapacitás és a habitus alakít. Talán tudunk adni néhány tippet... Ajánlott korosztály: 1-4 éves korig
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!