Program


Diótörő • Szegedi Kortárs Balett

Diótörő • Szegedi Kortárs Balett

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2025. december 22. hétfő, 15:00

Karácsony este a szülők díszítik a szalonban felállított hatalmas fát. A testvérek, Marika és Frici civakodása még a fa körül sem szűnik meg. Sorra érkeznek a meghívott gyerekek, barátságok kötődnek, a fiúk borsot törnek a kis lányok orra alá. Megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt levő díszes dobozokban. Késve betoppan a gyerekek mókás keresztapja, Drosselmeyer bácsi, aki különleges, felújított játékokat hozott a zsákjában. Marikának megtetszik egy régi diótörő báb. A kislány, az este izgalmai után, új játékát ölelve alszik el a karácsonyfa alatt. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, a játékok életre kelnek, majd a szobát egerek népesítik be, élükön a gonosz Egérkirállyal. Diótörő herceg és barátai segítenek a lánynak, majd a hópihék országa után Tortavárba jutnak, ahol Cukorszilva tündér és Sütiséf úr, a cukrász csapatával újabb és újabb csodás helyekre kalauzolja őket a varázslatos mesevilágban. Megindul a kalandok sorozata. Marika álmában, mint Mária hercegnő táncol Diótörő herceggel. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben, melynek végén újra együtt öleli egymást a család karácsony este. 

Marika: Diletta Savini / Giordana Marzocchi

Diótörő: Czár Gergely / Francesco Totaro

Drosselmeyer nagybácsi: Kalmár Attila

Frici, Marika testvére: Vincze Lotár 

Anya és Egérkirálynő: Nyeste Adrienn

Apa és Sütiséf úr: Francesco Totaro / Czár Gergely

Szakácsnő és Cukorszilva Tündér: Letizia Melchiorre

Barbie hercegnő: Diletta Ranuzzi

Baltazár manó: Kiss Róbert

Egérkirály: Füzesi Csongor

Rózsaherceg: Graziano Bongiovanni

Kínai lány: Nier Janka

Arab lány: Miriam Munno 

Spanyol lány: Csató Málna

Gyerekek, Hópihék, Cukrászok, Egerek, Rózsák: 

Miriam Munno, Nier Janka, Diletta Ranuzzi, Letizia Melchiorre, Giordana Marzocchi / Diletta Savini, Chiara Gionti, Csató Málna,Vincze Lotár, Kiss Róbert, Füzesi Csongor, Graziano Bongiovanni

 

Zene: P. I. Csajkovszkij

Fény: Szabó Dániel

Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Vizuál: Madarász „Madár” János

Díszletterv, szcenika: Tóth Kázmér

Díszlet kivitelezés: Scabello

Társkoreográfus: Czár Gergely

Koreográfus: Juronics Tamás

Ajánlatunk


A szecesszió világnapja (június 10.) alkalmából tematikus hétvégével várunk titeket június 6-7-én: kedvezményes árú városi sétákkal és épülettörténeti vezetéssel ünnepeljünk Róth Miksa egyik kedvenc stílusirányzatát!

Illegalisták - Beszélgetés Visky Andrással közreműködik: Balla Gergő (Platon Karataev) "Elítéltek, most már semmi nem gátol meg abban, hogy szabad legyek. Önmagamra ítéltek, ez volt a határozott meggyőződésem. Ha eltöltöm a büntetésemet és túlélem a börtönt, biztosan nehezebb lesz. A szabad életben, a falakon túl. Ami a legelemibb részletében sem szabad." Beszélgetés Visky Andrással legújabb, csodálatosan monumentális és monumentálisan csodálatos regényéről, az Illegalistákról. Az esten közreműködik Balla Gergő zenész, dalköltő. Házigazda: Asztalos Emese

A szecesszió világnapja (június 10.) alkalmából tematikus hétvégével várunk titeket június 6-7-én: kedvezményes árú városi sétákkal és épülettörténeti vezetéssel ünnepeljünk Róth Miksa egyik kedvenc stílusirányzatát!

Ajánló


A szecesszió világnapja (június 10.) alkalmából tematikus hétvégével várunk titeket június 6-7-én: kedvezményes árú városi sétákkal és épülettörténeti vezetéssel ünnepeljünk…

A classic museum program now available in English that gives you a complete overview of our exhibitions. During the tour,…

A szecesszió világnapja (június 10.) alkalmából tematikus hétvégével várunk titeket június 6-7-én: kedvezményes árú városi sétákkal és épülettörténeti vezetéssel ünnepeljünk…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!